Örökbefogadást segítő akciónk – újdonságok a Randevau életében » Randevau
Örökbefogadást segítő akciónk – újdonságok a Randevau életében

Örökbefogadást segítő akciónk – újdonságok a Randevau életében

Nemrég közzétettünk egy blogot, ami a menhelyi örökbefogadásról szólt. Akkor megígértük, hogy erről a közeljövőben lesz még szó.

Nagyon sok mindent szeretnénk átstrukturálni, az elmúlt néhány hét során sokat ötleteltünk ezen. Minden új kezdeményezésünk azt a célt szolgálja, hogy fellendítsük a kutyás közösségi életet. A közeljövőtől kezdődően sétáltatásokat, közös programokat szervezünk, és nagyobb teret biztosítunk arra, hogy állatok és gazdik minél könnyebben találjanak egymásra.

Szeretnénk hangsúlyt fektetni az örökbefogadás segítésére. Meglátogattuk a Budaörsi Állatmenhelyet, és találkoztunk a lakókkal. J Egy olyan partneri kapcsolatot szeretnénk kialakítani a menhellyel, aminek keretein belül mi is a saját felületeinken megjelenítjük a gazdira váró kutyákat, hiszen rengeteg állatbarátot érünk el minden nap. Ezen belül különböző játékokkal kedveskednénk nektek, sokkal nagyobb hangsúlyt kapnának például egyéni beszámolóitok az örökbefogadást illetően. Örömmel várjuk mind szöveges, mind képi anyagaitokat az új családtagotok életéről, és keressük a legjobb új gazdi-kutyus párosításokat is. J

Aki szeretne partner lenni az örökbefogadásban, annak nagyon várjuk a jelentkezését. Ne feledjétek, ha örökbefogadtok egy kutyust, azzal kettőt tudtok megmenteni – egy csak arra vár, hogy szerető otthon biztosítsatok neki, egy másik pedig bekerülhet a helyére rossz körülmények közül.

Randevau

User not write anything about he.
Share this blog:

It will be interesting:

Jul 01, 2018, 1 likes 550 views
Sep 03, 2018, 1 likes 493 views