Segítség a tanításhoz – 3. » Randevau
Segítség a tanításhoz – 3.

Segítség a tanításhoz – 3.

A Segítség a tanításhoz első részében említettük, hogy a közös tanulásotokhoz elengedhetetlen a kutya egyedi változóira való odafigyelés.

A fajtát már kiveséztük, most jöjjön a második változó: életkor

Hatalmas jelentősége van abban, hogy hogyan reagál majd a kutyánk a képzésre.

A kölyökkutyák agya hatékony és nagyon lelkes tanulóeszköz, rengeteg információ befogadására képes, és folyamatosan dolgozza fel a tanultakat.

A kutyus második és harmadik hónapja során kiemelten fontos, hogy új emberekkel, helyekkel, dolgokkal találkozzon, és figyeljünk oda arra, hogy végig bátorítsuk, jutalmazzuk, hogy az újdonságokhoz kapcsolt élményei pozitívak legyenek.

Azért rendkívül fontos, hogy minél nyitottabban kezeljük a kérdést, mert a kölyökként nem szocializált kutya számára bármi generálhat félelmet, felnőtt korában pedig sokáig tart felülemelkedni ezen.

Természetesen a kutyáknak is van kamaszkoruk, és ennek összefüggésében nem véletlen, hogy a menhelyre kerülő kutyák jelentős része öt és hónapos és hároméves kor között van. Általában a nagyobb testű kutyák érkeznek előbb ebbe a fázisba (9-12 hónapos koruk körül), majd őket követik a közepes testűek (10-14 hónaposan), majd a kisméretű kutyák (12-16 hónaposan). A kutyák serdülőkorára is jellemző, ami a gyerekekére – hajlamosak feszegetni a határokat. Csalóka lehet ez az időszak, főképp a nagyobb méretű kutyák esetében, hiszen ők ilyen idős korukra a felnőtt méretük 90%-át érik el, az agyuk azonban még mindig egy kölyöké.

Lehet, hogy mindez extra munkát igényel majd, de ne adjuk fel a kutyánkkal való törődést ebben a szakaszban sem. Vegyük figyelembe azt is, hogy rengeteg testmozgásra van szüksége ilyen korban.

Randevau

User not write anything about he.
Share this blog:

It will be interesting:

Feb 20, 2019, 0 likes 432 views
Dec 06, 2017, 0 likes 504 views