Beszéltünk azokról az egyéni változókról, amik befolyásolják azt, hogy mit érhetünk el együtt a kutyánk tanítása/tréningje által. Elsőként a fajtájáról beszéltünk, majd a koráról, most pedig következzen a harmadik egyéni sajátosság: élettapasztalat.

Mindenkinek megvan a saját története, amit megtöltenek az élményeink, az emberek, akikkel találkoztunk, a helyek, ahol jártunk, és minden egyéb impulzus. Nincs ez másképp kutyáinknál sem, ezt pedig muszáj elismernünk/elfogadnunk. Ugyanis minden, ami a születése óta történt vele, illetve minden, amit megtanult ezekből a tapasztalatokból, befolyásolja az érzéseit, tanulását.

Nem mindegy ugyanis, hogy olyan kutyussal szeretnél foglalkozni, akinek mindig volt fedél a feje felett, eleget törődtek vele, vagy olyannal, aki tapasztalta már az elhanyagolást? Része volt abban, hogy sok különböző emberrel, állattal, hellyel és élménnyel találkozzon, vagy egy lakásban/udvaron kellett kiélnie a mozgásigényét? Kialakított benne bármilyen tapasztalat olyan szokást, ami nehezíti a vele való együttélést?

A jó hír az, hogy bármit, amit a kutyus megtanult, el is tudja felejteni. A rossz viszont az, hogy vannak olyan élettapasztalatok, amik mély nyomot hagynak benne, s minél régebbiek ezek, annál több extra munkát igényel a leküzdésük.