A Swift család történetét Enzo meséli el, egy keverék kutyus. Előző bemutatott történetünkhöz hasonlóan az ő szemszögéből ismerhetjük meg azt, ami a környezetében történik. Gazdái: Danny, a felesége, Eve, és kislánya, Zoë. Inkább Dennyt mondanánk főszereplőnek, de ehhez kutyája a szócsöve. Ennek a családnak a drámáit, történetét meséli el, mindez magában foglal betegségeket, halált, pereskedést, és minden ezzel járó szomorúságot, amiket nagyon érdekes Enzo kommentjeivel, véleményeivel ellátva olvasni.

A kutyus nagyon szeret tévézni, és sokat is műveli ezt. Többször előfordul, hogy egyedül nézi a csatornákat, és szívja magába az ott látott impulzusokat. Vágyik arra, hogy emberré váljon, beszélhessen. Eléggé fejlett ahhoz az intelligenciája, hogy érzelmeket mutasson ki, de ez nem mindig elég, a gondolatai, meglátásai nagyon fontosak lennének a történetben, ha lenne több eszköze arra, hogy kifejezze őket.

Rendkívül érdekes az az elköteleződés, ahogy Enzo ragaszkodik ahhoz, hogy emberre váljon, így hiába beteg és idős már, egy pillanatig sem fél a haláltól, mert meggyőződése, hogy emberként fog újjászületni.

Nagyon üdítő ez a nézőpont, hiszen teljesen természetes, hogy minden kutyabarátnak van kutyás története, de az már viszonylag ritkább, hogy a kutyáknak is legyen emberes sztorija. J Lehet, hogy van is itt közöttetek, olvasók között olyan, aki gondolkodott már azon, hogy milyen lehet a kutyája szemével. Ebből a regényből sokat megtudhatunk abból, hogy mit mondana nekünk a kutyánk, ha beszélni tudna.

Önmagában a regény nem keresi a választ az élet nagy kérdéseire, sokkal inkább tartja fontosnak, hogy egyszerűen rámutasson azokra a dolgokra, amik felett mindennap átsiklunk. Enzo szerethető karaktere miatt igazán élvezetes olvasmány, jó érzés elmerülni a szemszögében.