Ebben a részben arról lesz szó, hogy hogyan kérjünk el valamit a kutyánktól. Ahhoz, hogy a „kérem!” működjön, az „ereszd!” vezényszó esetében tökéletesen kell végrehajtania a kutyádnak, amit vársz tőle. Ha ez nem így lenne, akkor ne sajnáld arra az időt, hogy megerősítsétek az alapokat. A „kérem!” egy az egyben az „ereszd!” továbbfejlesztése. Ilyenkor arra szeretnénk rávenni a kutyust, hogy a szájában tartott játékot a kezünkbe tegye. Egy korábbi részben már írtunk erről, hogy soha nem érezheti azt, hogy valamiben úgy viselkedik, ahogy mondtuk, és ezért elveszíti a játékát. Ezért nagyon fontos figyelni arra (nem csak a feladatok könnyebb rögzítése miatt), hogy mindig megdicsérjük, kapjon a játékáért cserébe valamit, vagy adjunk egy jutalomfalatot. A lényeg, hogy mindig érezze, hogy valami miatt érdemes új dolgokat tanulnia. Azzal is segítjük, ha mindig figyelünk arra, hogy hogyan kérünk tőle valamit, sosem szabad, hogy például követelőzően hasson.
Az 1. lépés az, hogy amikor a kutyus körbehordozza épp a játékát, hívjuk oda magunkhoz. Kérjük el tőle a játékot, és nyúljunk közvetlenül a tárgy felé. Adjuk ki a „kérem!” vezényszót, majd lassan próbáljuk kivenni a szájából a játékot. Ha nem engedi el, semmi gond, ismételjük meg újra a folyamatot. Itt is legyünk felkészülve arra, hogy többszöri próbára sikerülhet csak, de a jutalomfalatokról, dicséretekről semmiképp ne feledkezzünk meg a sikeres folyamat végén. J
Továbbá nagyon fontos felkészülnünk a kutyus reakcióira. Előfordulhat ugyanis, hogy annyira félti a játékát, hogy miközben ellenállás kérésünknek, elkezd morogni. Semmiképpen se förmedjünk rá! Nyugodtan adjunk hangot annak, hogy megdöbbentünk a viselkedésétől. Így nem ijed meg, viszont jó eséllyel meglepjük, és talán a játékot is szívesebben odaadja. J

