Játék a kutyáddal – 7. » Randevau
Játék a kutyáddal – 7.

Játék a kutyáddal – 7.

Egy korábbi részben már foglalkoztunk azzal a trükkel, hogy megtanítsd a kutyust például az újságot behozni. Ezt fogjuk továbbfejleszteni, hogy konkrétan tudja, kinek kell adnia valamilyen tárgyat. A játék során azt a feladatot kapja, hogy akár kisebb tárgyakat, vagy újságot vigyen oda valamelyik családtagnak. Először tanítsuk meg neki annak a nevét, aki részt vesz vele a játékban. Az adott tárgyat, ami szeretnénk, hogy odavigyen, mindenképp úgy tartsuk, hogy könnyen elvehesse tőlünk. Ahogy a tárgyak esetében fontos a fokozatosság, ilyenkor se feledkezzünk el róla. Csak akkor mutassuk be neki a következő személyt, ha az előző(ek) már teljesen biztosan mennek. Megfelelő gyakorlás által igazi kis hordozót nevelhetünk a kutyusból, aki néhány jutalomfalatért cserébe mindig szívesen vállal kihordást. J

Úgy tudjuk egyszerűen elkezdeni a játékot, ha az adott illetőt, akihez szeretnénk valamit vitetni a kutyussal, átküldjük máshova. Majd megkérdezzük a kutyát, hogy hol van, hova ment? Eközben adott családtag már hívhatja magához a kutyát. Ha erre ő átszalad hozzá a másik szobába, idáig siker. J Addig a pontig kell eljutnunk a következő lépésig, hogy már úgy is megtalálja az illetőt, hogy az közben nem hívja magához. Ha már magabiztosan átmegy hozzá, odaadhatjuk neki a borítékot, vagy tárgyat, és úgy küldjük át. A következő lépésben előjöhetnek olyan problémák, hogy először az adott tárgy nélkül indul oda, ilyen esetben emlékeztessük rá, hogy például az újságot is vinnie kell. Adjuk oda neki újra, amíg biztosan nem megy. J

Ha odaért a címzetthez, akkor az kérje el tőle a tárgyat. Jutalmazzuk meg, ha sikerült. Ez egy nagyon összetett feladatsor, úgyhogy legyünk fokozott türelemmel, és ne erőltessük az egyhuzamban túl sok gyakorlást.

Természetesen, mint minden játék esetében figyelnünk kell a kutyánk sajátosságaira. Alapvetően az apportírozó kutyák óvatosan bánnak a tárgyakkal. Míg például egy terrier nehezen bírja ki, hogy ne rágcsálja meg az adott tárgyat, tehát az ő esetében ki kell egészítenünk a folyamatosak a „ne rágj!” vezényszóval.

Randevau

User not write anything about he.
Share this blog:

It will be interesting:

Feb 04, 2018, 1 likes 396 views
Apr 05, 2019, 0 likes 330 views