Ha kedvencünk már magabiztosan tudja többféle tárgy nevét, illetve néhány játékát bármikor felismeri, élvezni fogja azt a játékot, amit mára hoztunk. Először is vegyünk elő két ugyanolyan dobozt, egymás mellé tegyük ki őket a padlóra. Később megpróbálkozhatunk több dobozzal is, de kezdetnek kettő bőven elég. Vonjuk magunkra a figyelmét, és aztán nézze meg, ahogy az egyik doboz alá tesszük a kedvenc játékát. Miután összekevertük a dobozokat, hívjuk magunkhoz. Ezek után adjuk ki a „keresd a játékot!” vezényszót. Lehet, hogy csak több gyakorlás árán tudja majd kiválasztani a megfelelő dobozt, de eleinte mindig segítsünk neki ebben. Miután meglett, biztassuk arra, hogy önállóan fordítsa meg. Amint sikerült megkaparintani a játékot, kérjük el tőle, de persze sose feledkezzünk meg a jutalomról, hogy a játék végeztével vissza is adjuk neki.
Eleinte még a doboz önálló felfordításával lehetnek nehézségei, ilyenkor előfordulhat, hogy a segítségünkre szorul, de mindképp meg kell adnunk az esélyét, hogy egyedül fejezzük be a feladatot. Addig mutassuk neki a folyamatot, ameddig teljesen világos lesz neki, hogy mi a feladat.
Ha eleinte nem fogékony erre, sose erőltessük, hogy azonnal tanuljon meg mindent, hanem próbáljuk máskor is. Nem érezhet csalódottságot, mert akkor hajlamos abbahagyni a próbálkozást, és nehezebben lehet rávenni valami más újra.
Fontos, hogy jól kezeljük a játékkellékeket, azaz jelen esetben a dobozokat. Előfordulhat, hogy már ezek látványától a játékra asszociál, ezért szerencsésebb nem szem előtt tartani a dobozokat, elég, ha csak akkor vesszük elő, amikor játszunk. Ilyenkor viszont látványos örömmel vegyük elő őket, hiszen ez tovább növeli a kutyus izgalmát. J