Mai négylábú családtagjaink/barátaink egy egyelÅ‘re még be nem azonosított kihalt farkastól származnak, és minden jel arra mutat, hogy Å‘k közeledtek elÅ‘ször az emberekhez. Mikor és hogyan történhetett ez, illetve mely fajták azok, akik a legközelebb állnak a farkashoz?

Az a mondás, miszerint a kutya az ember legjobb barátja, egyáltalán nemcsak egy sűrűn felbukkanó közhely, hanem egy tudományosan alátámasztott tény. Ráadásul maga a kutya tart minket legjobb barátjának. Folyamatosan igénye van a társaságunkra, rendkívül aktívan kommunikál velünk, érthetÅ‘ számára a szándékunk, szóval csupa olyan tulajdonsággal rendelkezik, mely egyedülállóan komoly közösséget alakít ki az emberekkel. Ugyanez fordítva – egy kutya jelzéseit akár még olyan ember is képes lehet értelmezni, aki korábban nem töltött hosszabb idÅ‘t vele.

Számos történelemkedvelÅ‘ gazdit érdekel, hogy mégis mikor és miért kerültek mellénk ennyire szorosan ezek az állatok. Az idÅ‘k során számos elmélet kapott szárnyra a kutyák származását illetÅ‘en. ErrÅ‘l ma azt tudjuk elmondani, hogy már egyértelműen igazolható a farkastól származás, ugyanakkor egyelÅ‘re nem sikerült azonosítani azt a konkrét Å‘si farkascsoportot, melybÅ‘l a kutyák származnak. Mint azt korábban írtuk, kapcsolatukat velünk nagy valószínűséggel Å‘k kezdeményezték, és nagyjából 25.000 évvel ezelÅ‘tt.

Mivel a mai emberek közül biztosan senki nem tudja, hogyan is indult ez az életreszóló barátság, mi most a legvalószínűbben feltételezhetÅ‘ elméletekkel foglalkozunk. Korábban számos alkalommal bizonyításra talált, hogy a Homo sapiens több hullámban hagyhatta el szülÅ‘földjét, Afrikát, majd hosszú évezredek alatt benépesítette Eurázsiát és az egész világot. A vadászó-gyűjtögetÅ‘ életmód azzal járt, hogy a prédaállatokat megette és tápláléknak használta fel, míg a ragadozókat kerülte, amennyiben erre adódott lehetÅ‘ség. FÅ‘képp az emlÅ‘sök kölykeivel néha kapcsolódást alakítottak ki, egyet-egyet be is vittek a táborba nevelni, segíteni a fejlÅ‘dését. A vadállatok többsége ugyan felnÅ‘ve ismét a vadon részese lett, a farkasok viszont feltehetÅ‘en szívesen illeszkedtek az emberi csoportokba, hogy aztán vadászni kísérjék Å‘ket.

Egy másik teória szerint úgy történhetett a farkas háziasítás, hogy a kíváncsi, és természetesen folyamatosan éhes állat a táborok környékét kereste, ahol viszonylag gyakran lakmározhatott maradékból. EbbÅ‘l kiindulva talán az sem véletlen, hogy a háziasítás a jégkorszak mélypontján kezdÅ‘dött, ez volt a szakasz, amikor az embereknek jóval több húst sikerült zsákmányolniuk, mint amennyi fogyasztható volt számukra.

Az ilyen jellegű táplálékszerzÅ‘ lehetÅ‘ségekbÅ‘l azok a farkasok tudtak a leginkább profitálni, akik nem féltek az emberektÅ‘l. IdÅ‘vel aztán az emberek ráébredtek, hogy profitálhatunk az egymás mellett élésbÅ‘l: a farkasok felhasználták a maradékokat, jelezték a veszélyesebb ragadozók, vagy más embercsoportok közeledtét. Ez az együttműködés azért alakulhatott ki éppen a farkassal, mert hasonlított Å‘seinkhez a következÅ‘kben: szociális csoportokat alkotott, mely együtt nevelte az utódokat, valamint a tagok együttműködtek a vadászatokon.