Ha visszatérünk néhány gondolat erejéig a farkasok és az ember barátságának datálásához, a genetikai vizsgálatok olyan 20-40 ezer évvel ezelÅ‘ttben határozzák meg ennek kezdetét. Hosszú folyamatról van tehát szó, melyre eleinte az is nagyon jellemzÅ‘ volt, hogy ezek a farkasok szabadon éltek mellettünk, bizonyos típusok eltűntek, majd visszatértek, számos vérfrissítés érkezett a vadonból.

Mint minden más területen is az emberiség történelme során, hatalmas változások köthetÅ‘ek a mezÅ‘gazdaság megjelenéséhez. Az emberek egyre inkább letelepedtek, és megkezdték az elsÅ‘ civilizációk kialakítását. Mindez hatással volt arra is, hogy körülbelül 14.000 évvel ezelÅ‘tt az Å‘si farkas kutyaszerűvé kezdett válni. Hozzánk hasonlóan specializálódtak: akadtak köztük, akik továbbra is a vadászatok során segítettek, míg egy másik rétegük terelgette, Å‘rizte a csordát, vagy épp a területeket.

Körülbelül 14 ezer éves múltra tehetÅ‘ vissza a kutyák külsejének megváltozása is. AlapvetÅ‘en kisebb test, rövidebb szemfogak jellemezték az ekkori egyedeket, és láthatóan a régészeti leletek közt fellelt maradványok már egyértelműen kutya külsÅ‘re utalnak.

Melyek azok a ma is népszerű kutyafajták, akik genetikailag a legközelebb állnak az Å‘si farkasokhoz?

Nem meglepÅ‘, hogy a farkashoz egyébként is külsÅ‘re hasonlító fajták idetartoznak, mint például az akita, vagy a szibériai husky. Ebben a témában az emberek számára legmeglepÅ‘bb, hogy a pincsi közelebb áll a farkasokhoz a mai kutyafajták majdnem 90%-ánál.

AlapvetÅ‘en egy fajta annál Å‘sibb, minél közelebb áll genetikailag a farkashoz, minél régebben alakult ki. A pekingi palotakutya azért is ennyire régre datálható fajta, mert a tartásuk a császárok kiváltsága volt, ezért vérvonalukat évezredek óta szigorúan Å‘rizték.