Mi szól egy kiskutya örökbefogadása mellett? » Randevau
Mi szól egy kiskutya örökbefogadása mellett?

Mi szól egy kiskutya örökbefogadása mellett?

Tudjuk, hogy nem könnyű döntésre jutni, pláne ha ő lesz az első négylábú, aki onnantól velünk éli majd az életét. Nem győzzük azonban hangsúlyozni, hogy milyen kimeríthetetlen örömforrást veszünk valójában magunkhoz egy kiskutya személyében. Nézzük csak a legfontosabbakat. J

  1. Csökkentik a stresszt

Számtalan kísérlet keretein belül tértek már ki a szakértők arra, hogy mennyivel súlytalanabb az élet, ha minden nap vár minket haza egy négylábú családtag is.

  1. A gyerekek rengeteget fejlődnek általa

Ha a gyerek már egy ideje folyamatosan kifejezi az igényét egy kiskutyára, akkor bátran hallgassunk a megérzésünkre, hiszen nagyon jót tesz majd neki az állat jelenléte. A kognitív és szociális készségeit egyaránt fejleszti majd, és meggyőződésem, hogy a gyerek hangulatára is hatással van az, ha mély barátságot táplál otthon a kutyával.

  1. Aktívan tart

Azok az emberek, akik naponta legalább 20 percig sétáltatják kutyusukat, nagyon gyakran elégedettebbek a súlyukkal, mint mások, akik népszerű diétákat követve próbálják leadni azt a mennyiséget. Ha eddig kerestük azt a mozgásformát, amit jó kedvvel végezhetünk – megtaláltuk. J

Randevau

User not write anything about he.
Share this blog:

It will be interesting:

Nov 13, 2019, 0 likes 345 views
Sep 06, 2019, 0 likes 312 views
Jun 26, 2019, 0 likes 284 views