Aki már egy kicsit gyakorlottabb kutyagazdi, annak ismerős a jelenség, amiről írunk. Hazaérünk egy hosszabb munkanap után, és a látvány, ami fogad: kedvenc papucsunk a padlón szétcincálva, szétszórt darabok a kanapé párnáiból, kaparásnyomok a fán.
Ennek láttán hajlamos lehetsz a mérgelődésre, mi azonban azt javasoljuk, kezeld nyugodtan a helyzetet, és legyen ez a blog egy segítség ahhoz, hogy jobban megértsd, mi megy végbe ebben a helyzetben a kutyusban.
Először is fontos figyelembe venni, hogy a kutyád szoronghat, ha egyedül hagyod. Bent tartott állat esetében érdemesebb kialakítani egy olyan életvitelt, ami lehetővé teszi, hogy szinte mindig magaddal vihesd. Mivel ma már rengeteg kutyabarát hely/munkahely létezik, és ezeknek folyamatosan csak nő a számuk, erre minden lehetőség adott, viszont nyilván az is teljesen érthető, ha ez (egyelőre) nem kivitelezhető az életetekben.
Alapvetően a kölyöknek azért lesz nagyon vonzó a fából készült bútor, mert a parkban megengeded neki, hogy bottal játsszon, és aztán az otthoni berendezést nem tudja megkülönböztetni a megengedett darabtól.
A kutyust ki kell képezni arra, hogy békén hagyja azokat a tárgyakat, amik számotokra fontosak, és értékkel bírnak, helyettük pedig koncentráljon a játékaira. Ez mindenképp nehéz folyamat, hiszen alapvetően a cipőd is azért érdekes a számára, mert hozzád ragaszkodik.
Nagyon fontos, hogy ha fegyelmezni akarod az otthoni minirongálás miatt, azt csak az adott pillanatban teheted meg. Ha idő telik el a cselekedet és a fegyelmezés között, akkor nem fogja tudni összekapcsolni a kettőt.