Randevau
by on 2019. October 30.
28 views

Mára egy olyan játékot hoztunk, amit minden bizonnyal sokan játszottatok már. A nyomkövetés azoknak a fajtáknak különösen testhezálló, akiknek egyébként is jó affinitása van hozzá, de egyébként másban tehetséges fajtáknál is észrevesszük, hogy a három hónapos kölyök már képes nyomok követésére – például tegyünk le valamilyen nyomot, ami az ivótálkájához, vagy jutalmához vezeti. J Mi pedig azért tartjuk nagyon hasznosnak, mert minden kutya tudja élvezni, és mindegyiket fejlesztheti. A fiatalabb kutyus sokat tanulhat általa, míg egy idősebb, nehezebben mozgó állat is élvezni tudja, ha engedjük a saját tempójában haladni, és végül valami jutalomhoz jut. J

A jutalomfalatot kezdőként is javasoljuk, amíg még nem tanulja meg, hogy mit szeretnénk pontosan, aztán később elhagyhatjuk, de csak elegendő gyakorlás után. Amire még érdemes odafigyelni, az időjárási viszonyok. A legideálisabb a szélcsend, esős terepen pedig mindenképp csak gyakorlott kutyával próbálkozzunk nyomkövetéssel.

Ahogy már az első bekezdésben írtuk, semmiképp ne ódzkodjunk attól, hogy korán kezdjük el. Egészen fiatal korától izgalmas lesz már neki a játék, és jó is lesz benne. J Amíg bent van, a kertben tegyünk sorba tápszemeket a földre, ez lesz a követendő nyom. Ne legyen túl egyenes vonalú, nyugodtan vigyünk bele kanyarokat. A célnál várhatja például a kedvenc játéka, amire meglepetésképp tehetünk egy plusz marék tápot. J

Az előkészületek után hívjuk ki a kertbe, szagoltassunk meg vele egy tápot, és vezessük oda a nyomok kezdetéhez. Biztassuk nyugodtan, amint lehajtotta a fejét, és megérzi az étel illatát, már nyert ügyünk lehet. Ha nem indul el magától, többszöri biztatásra sem, nyugodtan tegyünk rá pórázt, és vezessük végig a nyomokon. Egy idő után magától is belejön, de ne feledkezzünk meg a rengeteg gyakorlásról.