Gazdi kihívás – 4. » Randevau
Randevau
by on 2019. April 4.
525 views

Egy kihívásra szeretnénk titeket invitálni. Mi adjuk a tanácsokat, de minden mást ti döntötök el. Lehet a kihívás intenzívebb, ha minden nap megvalósítjátok a következő pontot, de el is tudjátok osztani hosszabb időre, ha az jobban illik a habitusotokhoz.

A lényeg, hogy egy hónapig minden napra hozunk egy javaslatot, ami fejleszti kutyusodat és/vagy erősebbé teszi a köztetek lévő kapcsolatot. Ez a gazdi kihívás 4. része, viszont mivel hétvégre hoztunk három napot, ezért valójában már a kihívás 6. napjánál tartunk, szóval, ha nem akartok lemaradni, vágjatok bele mindenképp! J

6. nap – Tartsatok összefoglalót. Mivel tegnap kaptatok egy pihenőnapot, ma összegezzétek azt, amit a kihívás eddigi napjain tanultatok együtt. Aki már az eleje óta velünk tart, az emlékezhet, hogy az első napra azt javasoltuk, válasszatok ki egy közösen tanulandó új készséget, és napi fél órát gyakoroljatok. A közös tanulás mindig közelebb hoz titeket egymáshoz, te pedig nagyon büszke leszel, amikor meglátod, hogy mennyit fejlődött. J